Jelenlegi hely

Címlap

2012.10.12. Így változnak az adózási szabályok 2013-ban

Az Országgyűlésnek pénteken benyújtott 2013-as adócsomag legjelentősebb módosítása a „szuperbruttó” adóalap kivezetése. A családi kedvezmény is szuperbruttós adóalap-kedvezmény. A jogalkotó ebből nem vezette ki a kiegészítő adóalapot, ezért 2013-ban növekedni fog a családi kedvezmény jövedelem-tartalma.

Ez több tízmilliárd forintos többlet-kiadást is eredményezhet a költségvetésben. Szintén alulbecsült a kiegészítő adóalap kivezetésének költségvetési kihatása. Ennek becsült összege legalább 170 milliárd forint. Így együttesen legalább 200 milliárdos lyukat üthet a költségvetésen a kiegészítő adóalap kivezetése. Máris borul a 400 milliárdos egyenlegjavító csomag? A miniszteri indoklással ellentétben nem kerül teljes kivezetésre a szuperbruttó. A T/8750 számon beterjesztett törvénymódosítás elsősorban a jobb módúaknak jelent tehercsökkentést. A kormány 100 milliárdos bevételkieséssel számol a szuperbruttó kivezetése miatt. A bevétel-kiesést az okozza, hogy éves 2 424 ezer forint jövedelem felett a jövedelemre vetítve 4,32 százalékponttal csökken az adóteher.

A NAV tájékoztatója szerint 2011-ben 8 ezer milliárd összevont jövedelmet vallottak be. Ha óvatosan becsülve azt mondjuk, hogy ennek fele, 4 ezer milliárd forint esik magánszemélyenként az éves 2 424 ezer forint jövedelem fölé, akkor ennek 4,32 százaléka 172,8 milliárd forint.

Véleményünk szerint ovábbi bevétel-kiesést fog okozni, hogy a törvényjavaslat a családiadóalap-kedvezmény adóalap összegéből nem vezeti ki a szuperbruttót.

A jogalkotó 2011-ben nem adókedvezményként, hanem adóalap-kedvezményként vezette be a családi kedvezményt.

Csak az egyszerűbb érthetőség kedvéért számítottuk át ezt gyermekenként havi 10 ezer illetve 33 ezer forint adókedvezményre. Az 1 és 2 gyerek után járó 62 500 forint adóalap megbontva jövedelemre és kiegészítő adóalapra: 49 213 forint jövedelem + 13 287 forint kiegészítő adóalap.

Ez azt jelenti, hogy ha a magánszemély két gyermek után veszi igénybe a családi kedvezményt, akkor 2 x 49 213 = 98 426 forint havi jövedelemre volt legalább szüksége. A 98 426 forint havi jövedelem kiegészítő adóalappal növelt összege a 125 ezer forint. Ez megegyezik a 2 gyermek után járó 2 x 62 500 =125 ezer forint adóalap kedvezménnyel. Ha a családi kedvezményből nem vezetjük ki a szuperbruttót, akkor a családi kedvezmény 1 gyerek után járó 49 213 forint jövedelem kedvezménye 62 500 forint jövedelem kedvezményre emelkedik 2013-ban.

Ez azt jelenti, hogy 2013-ban havi 100 ezer forintos jövedelem már nem lesz elég a 2 gyermek után járó családi kedvezmény teljes kihasználásához. Ahhoz legalább 125 ezer forint havi jövedelem szükséges, szemben a 2012-es közel 100 ezer forinttal. Ennek ellenére helyesnek tartjuk, hogy a szuperbruttót nem vezetik ki az 1 és 2 gyerekesek esetében, mert ez az alacsonyabb keresetű gyerekeseknek könnyítést jelent.

Nem indokolt viszont a 3 vagy többgyermekes adóalap-kedvezmény jövedelem-tartalmának emelése. Ezt ugyanis csak a magasabb keresetűek tudják teljesen kihasználni. A 3 gyerekes magánszemély 2012-ben havi 530 ezer forintig adómentes maradt 3 gyermek után járó családi kedvezmény révén. A családi kedvezmény jövedelem-tartalmának emelkedése miatt 2013-ban egészen 618 750 forintig adómentes marad.

Miután a szuperbruttó kivezetése elsősorban az átlag felett keresőknek kedvez, ezért indokolatlan a magas jövedelműek további kedvezményezése a családiadóalap-kedvezmény jövedelem-tartalmának emelése révén. A 3 gyerekesnek járó 206 250 forint családiadóalap-kedvezményből a kiegészítő adóalapot 1,27-tel való osztással vezethetjük ki. 206 250 / 1,27 = 162 402 forint. Ennek alapján havi 163 ezer forint jövedelem adóalap-kedvezmény javasolt a 3 és többgyermekes családoknak.

Ez a 3 gyerekes családi kedvezménynek nem a csökkentését, hanem - a bevezetéskori - 2011-es szinten tartását jelentené. A nyugdíjjárulék-alap plafonjának javasolt eltörlése és a szuperbruttó kivezetése csak 1 millós havi jövedelem felett jelentene nettóbér-csökkentést családi kedvezmény nélkül. A szuperbruttó kivezetése ugyanis havi 202 ezer forint felett már növeli a nettót, de a nyugdíjjárulék-alap plafonjának eltörlése csak havi 686 ezer forintos 2013-as jövedelem felett kezd hatni.

Könyvelés, Adótanácsadás, Bérszámfejtés, Üzletviteli tanácsadás, Cégalapítás:

Superbio® Holding, Budapest +36 20 9333 733

 


 

Perfumer's Apprentice  (TPA) Aromák Magyarországon a legkedvezőbb árakon, és a legnagyobb választékban!